Üzleti tippek

Elkeseredett libatartók

admin
admin

2003. 11. 17. 00:00

Tönkremennek a libatartó gazdák, ha a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) nem avatkozik be napokon belül az ágazatot sújtó problémák enyhítésébe – mondta az MTI-nek egy Hajdú-Bihar megyei termelő. Szegi Emma, kabai libatenyésztő szerint tarthatatlan, hogy miközben a liba önköltségi ára kilogrammonként 400 forint körül van, a felvásárlók csupán 250 forintot kínálnak érte. A termelők meggyőződése, hogy felvásárlási összefogás alakult ki azt követően, hogy a térség legnagyobb feldolgozója, a Hajdú-Bét Rt. a nyár végén piacra dobott négyszázezer libát, kilónként 300 forintért. – Ezzel sikerült a külföldi árakat is letörni, ugyanis a németek közölték: ha Magyarországon 300 forintért is lehet libát venni, akkor ők sem adnak többet érte – tette hozzá.

A tenyésztők szerint az FVM állami felvásárlással gyorsan megállíthatta volna a kedvezőtlen folyamatot, s fizetnie sem kellett volna azonnal, mivel a felvásárlók is 90-120 napos határidőre egyenlítik ki a számlát.

A helyzetből már tragédia is fakadt: egy hajdúnánási asszony néhány hete öngyilkos lett a libánként ezerforintos felvásárlási veszteség miatt, amely tizenhatezres libaállományát tekintve, összesen tizenhatmillió forintra rúgott. Egy nyírábrányi férfi pedig tiltakozásul odaláncolta magát a Hajdú-Bét debreceni telepének kerítéséhez, mire a cég a tartozása egyharmadát – 1,5 millió forintot – kifizetett az elkeseredett termelőnek. Termelői becslések szerint a Hajdú-Bét Rt.-nek 5,5 milliárd forint kinnlevősége van a termelőknél és a takarmányszállítóknál.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.