Üzleti tippek

Síközpont épül Kékestetőn

Hóágyúkkal és ülő liftekkel ellátott, közel 5 kilométer hosszú – sípályát magában foglaló – világszínvonalú szabadidő központ épül ki 2006-ig Kékestetőn, illetve Mátraházán.

Az abasári székhelyű Mátra Centrum Kft. 3 milliárd forintos beruházásának első ütemeként, november végéig kiszélesítik és lesimítják a Kékestetőről induló déli sípályát, felújítják a jelenleg működő felvonót, illetve már ezen a télen korszerű gépekkel kezelik a pálya felületét – közöle a cég sajtófőnöke. Nagy Róbert elmondta: a beruházás keretében ugyancsak felújítják az északi sípályát, amelyet egy újabb nyomvonallal egészítenek ki, illetve további két rövidebb sípálya és egy hódeszkás pálya épül még a területen.

A síelőket a tervek szerint 2 ülőszékes és 2 tányéros vagy csákányos felvonó szolgálja majd ki. A lifteket fogadó 6 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, úgynevezett hegyállomás épületben szállodát, illetve egészségügyi szolgáltató részlegeket alakítanak ki. A beruházás során a teljes pályahálózatot ellátják a hóágyúzáshoz szükséges vízvezetékkel, így az időjárástól függetlenül, egész télen lehet majd síelni a pályákon. A területen új parkolók, információs és jegyirodák, illetve buszforduló is kiépül.

A sícentrum kialakítását a cég, illetve a gyöngyösi önkormányzat között létrejött, 50 évre szóló területbérleti szerződés teszi lehetővé, és engedélyezték az illetékes szakhatóságok, a Nemzeti Földalap, az Erdészeti Szolgálat, a Bükki Nemzeti Park, illetve az erőgazdálkodást végző Egererdő Rt. is. A döntő részben Dobróka Tamás abasári vállalkozó által tulajdonolt cég teljes egészében magántőkéből kívánja megvalósítani a beruházást, ugyanakkor számít állami pályázati forrásokra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik