Üzleti tippek

Nőtt a külföldi turisták száma, csökkentek a bevételek

admin
admin

2003. 11. 05. 00:00

Az év első nyolc hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a Magyarországra látogató külföldi turisták száma – közölte kedden Agárdon, a térség turizmussal foglalkozó szakembereinek tanácskozásán a Magyar Turizmus Rt. információs és logisztikai igazgatója.

Asztalos Zoltán elmondta: a turizmusból származó 1,7 milliárd eurós bevétel mintegy 15 százalékkal maradt el az előző esztendő hasonló időszakához képest. “Ez az összeg azonban még mindig fedezi a külkereskedelmi mérleghiány 34-35 százalékát, és a legóvatosabb becslések szerint is minimum 10 százalékkal járult hozzá a GDP-hez” – emelte ki az igazgató.

Asztalos Zoltán tájékoztatása szerint bár a korábbinál kevesebb lengyel, horvát, japán, amerikai, kanadai és európai uniós országbeli turista kereste fel Magyarországot, ugyanakkor nőtt a cseh, a belga, a svájci és az orosz vendégek száma. Mint elmondta, a tavalyi év hasonló időszakához képest 18 százalékkal több német vendég lépte át az országhatárt, ami azonban a kereskedelmi szálláshelyek forgalmán nem érződött.

Asztalos Zoltán beszámolt arról: a jövő évi vendégforgalom növelése érdekében a Magyar Turizmus Rt. kiemelt kampányba kezd a legfontosabb turisztikai piacokon, ezt nagyban segíti majd, hogy több nemzetközi vásáron Magyarország lesz a díszvendég.

A turisztikai szakemberek sokat várnak attól, hogy a világhírű színész, Tony Curtis vállalta, hogy népszerűsíti Magyarországot – mondta. “Már a Magyarországra érkezése ezer hírt eredményezett a világsajtóban és félezret az amerikai lapokban” – tette hozzá Asztalos Zoltán.

Tájékoztatása szerint jövőre meg akarják állítani, és lehetőség szerint 1-2 százalékkal növelni is szeretnék a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát, valamint pár százalékkal a belföldi turizmust.

Az utóbbit kiemelt feladatként kezeli a Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság is – mondta a tanácskozáson Árkiné Gombás Edit, az igazgatóság vezetője. Hozzátette: a Velencei-tónál ehhez jó lehetőséget teremt az agárdi gyógyfürdő bővítése, valamint a Velencén néhány éven belül felépítésre kerülő termál- és wellness központ.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

John F. Kennedy writes at his desk in his Senate office, ca. 1953-1961. (Photo by © CORBIS/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.