Üzleti tippek

Tízéves csúcspontján a foglalkoztatottság

Magyarországon a foglalkoztatottság elérte tízéves rekordját: 2003 szeptemberében a foglalkoztatottak száma 3 998 500 fő volt – jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön. Ebben a ciklusban 228 ezer új munkahely jött létre, a foglalkoztatottak száma 125 ezerrel nőtt. A különbség onnan adódik, hogy a ciklusban a cégek 47 ezer embert bocsátottak el csoportos létszámleépítéssel, ezenfelül a szakértői becslések szerint 56 ezer egyéb munkahely szűnt meg. Jelenleg 228 600 munkanélküli van az országban, 4400-zal kevesebb, mint tizenhat hónappal ezelőtt.

Az Európai Unióban a foglalkoztatottság mértéke 64 százalék, 2010-re pedig 70 százalék a terv. Ebbe az átlagba már a magyar adatok is beleszámítanak majd – hangsúlyozta a miniszter. Hazánkban jelenleg 56 százalékos a foglalkoztatottság. A kormány 2006-ig 3-400 ezer munkahelyet teremtene meg, így a megszűnéseket is figyelembe véve a ciklus végéig 200 ezerrel nőhet a munkahelyek száma.

A kormány bértámogatás-jellegű pályázatkiírását tervezi a civil szféra számára, a pénzből a szervezetek olyan köztisztviselőket foglalkoztathatnának, akiknek a közigazgatás racionalizálása miatt távozniuk kellett munkahelyükről. Erre azért is szükség van, hogy a köztisztviselőknek ne közvetlenül a versenyszférában kelljen állást találniuk – mondta a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik