A mikrovállalkozások nem fizetnek járulékot, a kis cégek a nettó árbevétel egy ezrelékét, a közepesek és nagyok két ezreléket fizetnek be az innovációs alapba, amit az állam ugyanekkora összeggel egészít ki. Így jövőre több mint 40 milliárd forint jut e célra, jelentette be Szekeres Imre, a MeH politikai államtitkára a kormány s a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége közötti megállapodásról. A vállalkozások versenyképességét növelendő a kormány támogat több, az innovációs alapról szóló törvénytervezethez kapcsolódó módosítót. A magyar gazdaság jövője nagyban függ az innováció megújulásától. A k+f-re, s az innovációra fordított mai öszszegeket 6-7 éven belül meg kell háromszorozni, közölte.
Az innovációs alap elosztásáról többségében a gazdasági élet szereplői döntenek majd. Egynegyedéről a hét eurorégióban határoznak. Az innovációs munka irányítására független szervezetet – az oktatási tárcáról leváló egység révén – egy kutatás-fejlesztési ügynökséget hoznak létre. Előbb-utóbb azonban szükség lesz egy technológiai innovációs minisztériumra is.
„Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
Orbán alternatív mozit vetít egyre csökkenő közönségének. A beígért mozgósítás elmaradt. De mit jelenthet az a pártelnök szájából, hogy a Fidesznek nem pártként kell működni a továbbiakban?
