Üzleti tippek

Rövidesen közzéteszik a feltételeket: EU-pályázatok a turizmusban

Mintegy 20 milliárd forint többlettámogatáshoz juthat a hazai turisztikai ágazat az EU-csatlakozást követően, hiszen részben direkt, részben indirekt módon lehet forrásokhoz jutni a következő években. E lehetőség kihasználására viszont a hazai cégeknek időben fel kell készülniük, hiszen a pályázatok beadására már a jövő év első negyedében van mód. Mint Dobrev Klára, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának az (NFTH) elnökhelyettese mondta, a pályázati feltételeket néhány héten belül közzéteszik, így – egyebek mellett – az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozásoknak lesz idejük a pályázati anyagok előkészítésére.

A nemzeti fejlesztési tervben a regionális operatív program tartalmazza a turisztikai vonzerő fejlesztését szolgáló pályázatokat. Ezt olyan beruházásokra lehet felhasználni, amelyek a kínálat bővülését jelentik, s egyúttal jövedelmet is termelnek. Ilyen lehet például a nemzeti parkok, a világörökség-helyszínek fejlesztése vagy az aktív turizmus lehetőségeinek bővítése, színvonalának emelése. Ám a turisztikai szempontból kelendő termékeket el is kell adni a piacon, amelyhez szintén lehet forrásokat nyerni. Így a műemlékek, kastélyok, várak stb. bevezetése a piacon lehet olyan pályázati cél, amely támogatandó. A vonzerőfejlesztés fontos előrelépés lehet az elmaradott térségekben, ahol a turistaforgalom élénkülése hozzájárulhat a lakosság helyben tartásához, és a vendégek megjelenése pótlólagos jövedelmet, illetve új munkahelyeket jelenthet.

A turisztikai ágazat másik támogatandó területe a fogadóképesség javítása, hiszen a vonzerő fejlesztése önmagában nem elegendő. A vendégfogadáshoz szükséges a szálláshelyek fejlesztése és a kapcsolódó szolgáltatások bővítése, korszerűsítése. Ebben az esetben például szálloda, panzió építésére, fejlesztésére, lovasszálláshely kialakítására vagy éppen kerékpárkölcsönző létrehozására lehet támogatásért pályázni. Dobrev Klára úgy látja, ebben az esetben célszerű, ha a fejlesztésben érintettek a pályázat kidolgozásánál, beadásánál összeállnak, és közösen próbálják elérni céljukat. Az agrár- és vidékfejlesztési operatív programon belül a falusi és ökoturizmus, a falusi szálláshelyfejlesztésre van lehetőség, de például olyan célokra is lehet támogatást kapni, mint a népművészeti termékek gyártása. Ugyancsak ebben az operatív programban van mód a falufejlesztési célok megvalósítására, amely szintén a turisztikai vonzerő körébe tartozó előrelépés.

A turizmust közvetett módon támogató pályázati lehetőségek között Dobrev Klára – egyebek mellett – a környezetvédelmi beruházásokat, az árvízvédelmet, az infrastrukturális fejlesztéseket sorolta. De – mint mondta – még a szociális programcsomag is e körbe tartozhat.

A tervek szerint még októberben megismerhetők lesznek az EU-pályázatok feltételei, tehát – egyebek mellett – az, kik és milyen feltételekkel pályázhatnak, s mekkora önrészre van szükség. Ezek az információk a NFTH honlapján olvashatóak majd. A hivatalban azzal számolnak, hogy a jövő év első negyedében már megjelennek az első EU-s turisztikai pályázatok, így érdemes idejekorán tájékozódni a feltételekről. A NFTH-ban jelenleg is munkálkodnak azon – mivel az EU pályázatok utófinanszírozással történnek –, hogy az önrész előteremtéséhez a rászorult pályázóknak – önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, kkv-knak, fejlesztéstől függően – segítséget adjanak. Ehhez a központi költségvetésben próbálnak fedezetet biztosítani.

Az EU-pályázatok hatása
>> a vendégéjszakák száma évi mintegy 2 százalékkal növekszik a támogatott területeken 2004–2008 között
>> 2004–2006 között – a 2001-ben regisztrált adatokat alapul véve – három százalékkal vagy növelik, vagy felújítják a kereskedelmi szálláshelyeket (a 4 és 5 csillagos hotelek kivételével)
>> 2004–2006 között a szennyvízkezelésbe bevont, turizmus által érintett települések száma húsz lesz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik