Üzleti tippek

Az önfoglalkoztatás sem megoldás

admin
admin

2003. 10. 29. 00:00

A kényszervállalkozások problémája továbbra is megoldatlan marad, mivel a korábban megoldásként “tálalt” önfoglalkoztatási jogszabályból valószínűleg nem lesz semmi, közölte a Magyar Hírlap. A kormányzat külön jogszabályokkal oldaná meg a leginkább érintett szakmák dilemmáját.

Több mint féléves társadalmi vitából és a több száz oldalra rúgó szakértői anyagból kiderült: az önfoglalkoztatási státus tervezett bevezetése nem alkalmas annak a problémának a kezelésére, amelyre szánnák, vagyis az úgynevezett kényszervállalkozók dilemmájának megoldására – derült ki a Magyar Hírlap tudósítása szerint kedden az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaerőpiaci bizottságának ülésén. Az önfoglalkoztatói jogviszony ugyanis csupán a munkavállalók számára lett volna előnyös, hiszen a tervek szerint ők továbbra is a vállalkozókra vonatkozó kedvezőbb jogszabályok szerint adóztak volna, a munkaadóknak azonban a számlára kifizetett összeg után is meg kellett volna fizetniük a tb-járulékot.

A kormány indoklása szerint a hazai foglalkoztatási viszonyok palettája túlságosan sokszínű ahhoz, hogy egységesen lehessen kezelni, ezért inkább speciális jogszabályokban rendeznék azon szakmák helyzetét, ahol a munkavégzés jellege indokolja vállalkozási vagy megbízási szerződés megkötését a klasszikus munkaviszony helyett. A kormányzat egyrészt a már meglévő törvények módosításával, illetve külön jogszabályok megalkotásával szabályozná a foglalkoztatási viszonyokat, másrészt a munka törvénykönyvét is felülvizsgálná abból a szempontból, hogy megfelelő-e a különböző foglalkoztatási formák szabályozása, a közterhek megosztása. 

A szabályozások tartalmáról és az érintett szakmák köréről azonban egyelőre még semmit sem lehet tudni, hiszen annak kidolgozásába még csak azután vágnak bele az érintett minisztériumok a szakmai szervezetekkel és érdekképviseletekkel közösen, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadja a kormányzati előterjesztést. Mindenesetre a szaktárca a biztonsági őrök, a művészek, az újságírók, a sportolók és közúti fuvarozók esetében indokoltnak tartja a speciális szabályozást.

A kényszervállalkozások elleni küzdelem meghirdetése óta folyamatosan visszavonuló kormányzat ráadásul most már magát a problémát is sokkal kisebbnek látja, mint az elején, írja a lap. Noha a munkaerőpiaci szakértők több százezerre taksálják a színlelt, vagyis a valójában munkaviszonyt palástoló vállalkozási, illetve megbízási szerződéssel foglalkoztatottak számát, az FMM 45-60 ezer fősre becsüli az érintettek körét. A szaktárca szerint a magyar gazdaságban nem tömeges jelenség a “színlelt” szerződés, inkább jellemző az egyáltalán nem, vagy a valóságosnál alacsonyabb jövedelemmel bejelentett foglalkoztatás.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.