László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban, az ezzel kapcsolatos híresztelések nélkülöznek minden alapot – közölte az MTI-vel Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerdán.
A kormányszóvivő a Magyar Nemzet című napilap szerdai számában megjelent hírre reagált, amely szerint “László Csaba pénzügyminiszternek annyira rosszul áll a szénája, hogy az MSZP-ben felmerült: még jövő év februárja előtt távozzon posztjáról”.
“A hírnek semmi alapja, legfeljebb az ellenzék vágyakozása lehet, de az ellenzéknek még jó sokat kell várnia arra, hogy ő állítsa össze a kormánytagok listáját” – mondta Gál J. Zoltán.
“Mivel László Csaba miniszter marad, az utódairól való találgatás végképp oktalanság” – tette hozzá.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.