Üzleti tippek

Megtriplázódott a Széchenyi-kártyát igénylők száma

Emelkedik a Széchenyi-kártyát használók száma és jócskán nő az igénybe vett hitel összege is, miközben enyhültek a hiteligénylés feltételei. Jövőre tízmilliós igényelhető keretet javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Amióta július elsejétől, öt millió forintra emelkedett a Széchenyi-kártya hitelkerete, háromszorosára nőtt a kis- és középvállalkozók kártyaigénylése is. A Gazdasági Minisztérium ezt úgy értékeli, hogy sikeres volt eddig ez a tavaly szeptember óta elérhető államilag támogatott kedvezményes kamatú forgóeszköz.

Igaz, idén júliusig egy millió forint volt a Széchenyi-kártya összegtartalma, és mindössze havi 300 körüli kártyaigénylés történt. Július és október között azonban a megemelt összeg miatt már 9 milliárd forint értékben helyeztek ki hitelt a megbízott bankok. Igaz, azonban az is, hogy enyhültek a kártyához jutás feltételei is, például a hitel igényléséhez nem kell ingatlanfedezet, illetve a beadandó okmányok száma is csökkent.

Parragh László az Iparkamara elnöke szerint a számokból látszik, hogy a magyar vállalkozók ingerküszöbe valójában magasabb, mint először gondolták a gazdasági szakemberek, azaz egy kis vállalkozás elindításához önerőből is hozzáfogtak a vállalkozni vágyók és nem nyúltak az egy millió forintos hitelért. Mára azonban átlag 3,8 millió forintot igényelnek a Széchenyi-kártyával a kis- és középvállalkozók, így heti 200 millió forintos hitelkihelyezéseket regisztrál az Iparkamara.

A Vállalkozók Országos Szövetsége ugyanakkor szeretné elérni a kormánynál, hogy jövőre a tapasztalatok miatt a kabinet emelje duplájára, azaz 10 millió forintra a Széchenyi kártya összeghatárát, már csak azért is, tette hozzá Parragh László, mert az uniós országokban a magyarországi lehetőségeknél lényegesen fejlettebb programokkal segíti az állam a mikro-, kis- és középvállalkozások beindítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik