Üzleti tippek

A terhek miatt jövőre romolhat a hazai turizmus versenyképessége

Negyvenegy módosító indítvány sorsáról döntött tegnap az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, amikor az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat került napirendjére.

Elfogadta tegnapi ülésén második félévi munkatervét az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, s döntöttek arról is: leghamarabb jövőre tartanak kihelyezett ülést vidéken, mert most az a legfontosabb feladatuk, hogy módosító indítványok segítségével enyhítsék az idegenforgalmi vállalkozások terhét.

Újból támogatta a bizottság – a kormány álláspontjával szemben –, hogy az úgynevezett Japán-hitelben érintett Veszprém megyei településeknek ne kelljen visszafizetniük a még hátralévő törlesztőrészletüket. Az összesen 6,5 milliárd forintos hitelt hat Veszprém megyei falu és két város önkormányzata vette igénybe, 90 százalékban csatornázásra. Ebből a települések négymilliárd forintot már visszafizettek.

A fennmaradó 2,5 milliárd forint törlesztése viszont komoly gondot okoz számukra, s ezért kezdeményezték a hitel egészének, vagy egy részének elengedését. A Pénzügyminisztérium képviselője úgy nyilatkozott: most sincs módja a kormánynak eltekinteni a fennmaradó összegtől.
Negyvenegy módosító indítvány sorsáról döntött tegnap az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, amikor az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslat került napirendjükre.

A bizottság támogatta: a reprezentáció adómentes határa maradjon meg, a cégautóadó mértéke ne emelkedjen, az iparűzési adó 25 százaléka csökkentse az adóalapot, a 30 millió forint éves bevételt meg nem haladó idegenforgalmi vállalkozások az eva-körbe tartozhassanak, a falusi turizmusból származó bevétel adómentes határa 700 000 forintra nőjön, az üdülési csekk értékéből adott engedmény adómentes legyen.
Továbbá támogatta azt is, hogy a szállodai szolgáltatások, a diákétkeztetés, munkahelyi és közétkeztetés, a személyszállítás, illetve az uszoda- és strandfürdő- szolgáltatás áfatartalma ne legyen több öt százaléknál. Ezek egyikét sem támogatta a kormány.

Mindössze két bizottsági módosító indítványt támogatott mindkét fél: az egyik, hogy az alkoholtermékek jövedékiadó-mértékét érintő módosításából eredő többletet áfaként kell befizetni, valamint egyetértettek abban, hogy az úthasználati díjat magánszemély is költségként számolhassa el.

A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az ágazatban dolgozók terhei jelentősen nőni fognak jövőre, ami csökkenteni fogja az idegenforgalmi vállalkozások versenyképességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik