Október végén, november elején megkezdődik az ügyfél-regisztráció, a
gazdálkodók az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges
regisztrációs számot kapnak – mondta Németh Imre, földművelésügyi és
vidékfejlesztési miniszter.
A miniszter hangsúlyozta: nyilvántartásba azok a mezőgazdasági termelők kerülhetnek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy adataikat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kezelhesse.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a korábban működtetett
mezőgazdasági nyilvántartási rendszerek megyei szintűek voltak. Az
új egységes rendszer pedig országos lesz. Az egyszer kiadott regisztrációs szám a nyilvántartás megszűnéséig tartó azonosítóként fog szolgálni. Az új nyilvántartási rendszerbe csak a bejelentett adatok változását kell 15 napon belül az MVH tudomására hozni. Aki ezt elmulasztja, az különféle – a miniszter által nem pontosított – szankciókra számíthat Németh Imre szerint.
Az ügyfél-regisztrációs rendszerbe minden ügyfélnek a lakóhelye
szerint illetékes megyei, illetve fővárosi földművelésügyi hivatalban kell magát regisztráltatnia. Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár beszélt arról is, hogy várhatóan a különböző mezőgazdasági nyilvántartó rendszerekben regisztrált, mintegy 300-320 ezer gazda kapja majd meg az ügyfél-regisztrációs csomagot.
Akik nem kaptak postán ilyen ügyfél-regisztrációs csomagot, azok
is regisztráltathatják magukat várhatóan december közepéig, ám ezt
személyesen kell kérniük a megyei földművelésügyi hivatalok területi
kirendeltségeinél.
Az ügyfél-regisztrációs adatlap kitöltésében a falugazdászok
minden segítséget megadnak a gazdálkodóknak.
A Magyar Agrár Kamara szaktanácsadói hálózatának munkatársait a
napokban készítik fel arra, hogy kiképezzék a falugazdászokat erre a
feladatra.
Az ügyfél-regisztrációs rendszer kialakítására 80 millió forintot költöttek – mondta Szőke Miklós, az MVH megbízott elnöke.

Legalább a dolgozók felét kirúgják egy állami cégnél, mert nem érkezik az uniós támogatás
A 13. és 14. havi fizetés már korábban ugrott, most kétkörös leépítés jön. Egy kirúgott dolgozó a 24.hu-nak azt mondta: másfél évig volt munka rendesen, de az elmúlt időszakban már sokat malmoztak.