Üzleti tippek

Elindult a kkv-knak kifejlesztett Midihitel Program

admin

2003. 10. 14. 00:00

Szeptember 30-án elindult a mikro-, kis-, és középvállalkozások finanszírozását segítő négylépcsős hitelrendszer harmadik eleme, a Midihitel Program – jelentették be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezetői kedden Budapesten.

Az érintett vállalkozói kör a program keretében fejlesztési elképzelései megvalósításához igényelhet legfeljebb 10 millió forint összegű hitelt, amihez az állam három évi 4 százalékpontos kamattámogatást nyújt. A hitelhez garanciadíj-támogatás is igényelhető.

Az idén a program keretében várhatóan 300-400 vállalkozás kaphat kedvezményes hitelt.

A többlépcsős hitelprogram első lépcsőjét a Mikrohitel Program, a másodikat a Széchenyi Kártya, a negyediket pedig az Európa Hitel jelenti.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.