Üzleti tippek

Szigorú adóellenőrzés a fővárosban

admin
admin

2003. 10. 06. 00:00

Szeptember végéig az idei évre tervezett 127 milliárd forint iparűzési adóból 102,5 milliárd folyt be Budapesten – számol be a Világgazdaság. A feszített terv teljesítése csak úgy lehetséges, ha tovább szigorítják az ellenőrzéseket és az adóbehajtást, így a nagyobb hátralékok miatt ingatlanok lefoglalására is sor kerülhet.

Az elmúlt években a fővárosi adóhatóság túlteljesítette bevételi tervét. Az idénre várt 127 milliárd forint beszedése azonban a gazdasági növekedés ütemének csökkenése miatt nehéz feladat – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal ügyosztályvezetője. Deli Lajos elmondta: a szeptember végéig befolyt 102,5 milliárd időarányosan jobb a tavalyinál.
A romló gazdasági helyzet azonban a mintegy 230 ezer budapesti vállalkozás teljesítményén is meglátszik.

Ebben az évben 3,6 milliárd forintos bevételkiesése volt az önkormányzatnak amiatt, hogy a vállalkozók jelentős számban kértek adóelőleg-mérséklést. Ez azt mutatja, hogy nem nőttek olyan ütemben bevételeik, mint korábban. Ha teljesítményük az év végéig mégis javul, az a december 20-i adóelőleg-feltöltésnél derül majd ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.