Év végéig több ezerrel, de akár tízezres nagyságrenddel is bővülhet az otthoni számítógépek száma – véli Héjjas Gábor, az Axelero vállalati üzletágának igazgatója. A szakember szerint a növekedés két forrása a Sulinet Expressz akció, illetve az a lehetőség lesz, mely szerint idén januártól a munkáltató a munkavállalónak két évnél idősebb PC-jét adómentesen értékesítheti, vagy ingyen átadhatja. Ezentúl a negyedik negyedév a számítástechnikai eszközöket gyártó, forgalmazó cégek életében amúgy is különösen erős időszaknak számít.
A PC-park bővülésével nő az otthoni internetezők száma is
A Sulinet Expressz keretében hallgatók, szülők, felnőttképzésben részt vevők, pedagógusok és oktatók juthatnak úgy PC-hez és egyéb számítógépes eszközökhöz, hogy a vásárlás legfeljebb évi 60 ezer forintig leírható az összevont adóalap adójából. Az adókedvezmény összege akkor sem haladhatja meg a 60 ezer forintot, ha egy adóév során több különböző terméket (PC, opciós és upgrade alkatrészek, szkennerek, nyomtatók, digitális fényképezőgépek…stb) is vásárolunk az akció keretében.
Az otthoni PC-park bővülésével nagy valószínűséggel megugrik a világhálóra csatlakozó háztartások száma is. Az szja törvény 1. sz mellékletének 7.11 pontja szerint ez évtől a munkáltató által a munkavállalónak biztosított internethasználat (ideértve az egyszeri, a havi, a forgalmi díj átvállalását, és a modem biztosítását) adómentes jövedelemnek minősül. (A januárban megszületett törvény végrehajtási rendelete júliusra készült el. A számítógép-átengedés és az internethasználat adómentességi feltételeire vonatkozó APEH iránymutatásokkal az Adó szaklap augusztusi száma részletesen foglalkozik.)
A törvény lehetőséget teremt a munkáltatónak a bérköltség hatékony felhasználására, valamint a kor szellemének megfelelő kompenzációs csomag kialakítására. Bár a munkavállaló otthoni internettel való ellátása a távmunka irányába történő első lépéseként is felfogható, a cégek jellemzően inkább cafeteria-rendszerükbe, illetve prémiumrendszerükbe építik be az internetelérést – osztotta meg az Üzlet&Sikerrel Héjjas Gábor, az Axelero első nyolc havi tapasztalatát.
Adómentes internetelérés flottakedvezményekkel
Az internetszolgáltatók 3-5 internetezni vágyó munkatárs után kötnek adómentes internetelérésről szóló keretszerződést a cégekkel. A flottavásárlás révén a vállalkozás sávosan növekvő kedvezményhez jut, amelyet többféle formában adhat tovább dolgozói felé.
A kedvezményes internetelérés beépülhet a cafeteria rendszerbe, így közvetlenül a bruttó természetbenijuttatás-keretből kerül levonásra. Beépülhet a vállalat prémiumrendszerébe is, ahol a dolgozó eldöntheti, hogy a neki járó prémiumot bruttó bérjellegű kifizetés formájában, vagy internet-előfizetésként kívánja-e megkapni. Elképzelhető az is, hogy a bérfejlesztés során a munkavállaló önkéntességi alapon vállalja, hogy a fizetésemelés egy részét internet-hozzáférés formájában veszi igénybe. Vezetők, kulcsmunkatársak esetében a kompenzációs csomag részeként is megjelenhet.
Mivel a vállalat számára fontos, hogy költségeit jól előreláthatóan tudja tervezni, az internetszolgáltatók fix havidíjas, elsősorban szélessávú hozzáféréseket – 384 kbit/sec és 512 kbit/sec sebességű ADSL-elérést, valamint kábeles internetet – kínálnak. Aki nem túl intenzív felhasználó, napi átlagos otthoni böngészése nem haladja meg a két órát, vagy lakóhelyén egyelőre nem érhető el ADSL-szolgáltatás, azok számára az Axelero fix havidíjas dial-up elérést is kínál. (A tervek szerint év végére az ország minden tízezer főnél nagyobb településén elérhető lesz az ADSL-szolgáltatás.)
Azon HR-vezető számára, akit csupán az előre nem látható, látszólag bonyodalmat okozó események – a munkavállaló kilép, elköltözik, már rendelkezik egyéni internet-előfizetéssel, lemondja a szolgáltatást, új munkatárs csatlakozik –, tartanak vissza attól, hogy a vállalat cafeteria rendszerét interneteléréssel is bővítse, jó hír, hogy a szolgáltató rugalmas, felkészült ezeknek a problémáknak a kezelésére.

Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
Martin Albertsen az EHF honlapjának adott interjújában soha vissza nem térő alkalomként aposztrofálta a Ferencvárostól kapott ajánlatot, ezzel indokolva, hogy otthagyta a svájci női kézilabda történetének legnagyobb projektjét. „A belső ösztönöm azt súgta: csináld, Martin!” – tette még hozzá. Vajon nem csalódott már most a megérzéseiben?