Üzleti tippek

MDF: törvénymódosítást kezdeményez az önkormányzati bérlemények kapcsán

A Magyar Demokrata Fórum módosító indítványt nyújt be hamarosan az önkormányzati tulajdonban lévő bérlemények szabályozásáról szóló törvény megváltoztatására – jelentette be Katona Kálmán, az MDF általános alelnöke szerdán sajtótájékoztatón.

A fővárosi önkormányzat MDF-frakciójának vezetője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) vezetőivel folytatott megbeszélését követően sajtótájékoztatón elmondta: a tíz éve született törvény 2004. január 1-től ad lehetőséget az önkormányzatoknak arra, hogy indoklás nélkül mondják fel a kereskedelemi célú ingatlanok bérleti jogát.
“Az MDF a BKIK-val egyetértésben ezért azt javasolja, hogy indokolatlanul ne lehessen felmondani ezeket a bérleti szerződéseket, és a jelenlegi bérlőket előjogok illessék meg” – tette hozzá.

Az MDF alelnöke hangsúlyozta, hogy pártja fel fog lépni az áfa-kulcsok változása ellen a szerintük indokolatlan területeken. Ide sorolta a villamos energiát, a közlekedést és az idegenforgalmat. Koji László, a BKIK elnöke elmondta, hogy a megbeszélésen a főváros beruházási fejlesztéseinek késlekedésére, a tömegközlekedés kritikus minőségére, a gyengülő idegenforgalomra és a mikrovállalkozások problémáira hívta fel Katona Kálmán figyelmét.

Koji László a mikrovállalkozások problémái közé sorolta, hogy ez a vállalkozói kör, eltérően a kis- és középvállalkozóktól, az önerő hiánya miatt nem tud élni a kedvezményes kormányzati finanszírozási lehetőségekkel. A kamarai vezető elégtelennek nevezte a főváros marketingmunkáját, és egyebek között bevásárló-utcai programokat sürgetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik