Csak a Medgyessy Péter miniszterelnök és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közötti politikai megállapodás mozdíthatja ki a holtpontról a jövő évi büdzsével kapcsolatban kialakult koalíciós patthelyzetet – írja a Világgazdaság. Éppen ezért a Pénzügyminisztérium nem készít alternatív költségvetési tervezeteket.
Ha lesz miről, tájékoztatjuk a közvéleményt – válaszolta Kuncze Gábor a Világgazdaságnak arra a kérdésére, hogy mikor, milyen szinten kezdődhetnek meg a koalíciós egyeztetések a költségvetésről.
A kitérő válasz ellenére mind az SZDSZ-ben, mind az MSZP-ben úgy vélik: holtpontra jutott az eddig a nyilvánosságon keresztül zajlott adóvita, illetve a büdzsé kereteinek eldöntéséhez már nem szakértői, hanem legmagasabb szinten történő egyeztetésekre van szükség. Ezért a kért párt szakpolitukusai nem vesznek részt és nem is tudnak semmilyen háttéregyeztetésről: egybehangzóan úgy vélik, a kétpárti csúcstalálkozón kell politikai megállapodást kötni az alapvető keretekről.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
