Üzleti tippek

Hatályba lépett a kormány Balatonnal kapcsolatos határozata

Hatályossá vált a kormány Balatonnal kapcsolatos intézkedéseiről szóló határozata, miután kedden megjelent a Magyar Közlöny 91. számában. A kabinet még a július 2-i, Tihanyba kihelyezett ülésén fogadta el a határozatot.

A program elsősorban a Balaton jelenlegi alacsony vízszintjével, a víz minőségével és a természeti értékekkel, a turizmussal, a közbiztonsággal, a kulturális örökség védelmével, a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, továbbá az infrastruktúra és a települési környezet fejlesztésének teendőit, valamint a vonatkozó irányítási és szabályozási feladatokat is megfogalmazza. A programban a feladatokat rövid és középtávra jelölték ki.

Növelik a strandok kotrásának támogatását

A határozat szerint a strandok kotrására biztosított állami támogatás arányát 75 százalékra kell növelni, a kikötőknél pedig 25 százalékos állami támogatást kell biztosítani. A vízparti rehabilitációs tervek jóváhagyását követően az engedély nélküli betöltéseket és bejárókat pedig folyamatosan fel kell számolni.

A határozat szerint november 30-ig a Balaton körül – a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkra építve – egységes természetvédelmi szervezetet kell létrehozni, és a természetvédelem fejlesztésére intézkedési programot kell kidolgoznia a környezetvédelmi tárcának. A kormány felkéri az érintett települési önkormányzatokat, hogy a Balaton partján lévő területeken az élővilág és az üdülés érdekeit figyelembe véve gondoskodjanak a szúnyogriasztásról, amelyhez a költségvetés támogatást nyújt.

Horgászcsónak-kikötőhelyek szabályozása

A határozat szerint október 31-ig a környezetvédelmi, a földművelésügyi, a gazdasági tárcának, valamint Juhász Endre tárca nélküli miniszternek kell kialakítania a horgászcsónak-kikötőhelyek természetvédelmi szempontoknak és a horgászati igényeknek megfelelő szabályozását. A kabinet döntése szerint meg kell vizsgálni a Balaton-kártya bevezetésének lehetőségét a balatoni turizmus fejlesztése érdekében, ennek határideje 2004. január 31. Rendezni kell továbbá 2004. november 30-ig a Balaton-parti, állami tulajdonban lévő ingatlanok tulajdoni viszonyait és használati jogait.

A középtávú tervek között szerepel, hogy a magasabb vízszint, valamint a biztonságos vízelvezetés feltételeinek biztosítása érdekében a környezetvédelmi tárca végezze el 2007. december 31-ig a Sió mederrendezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik