Nem várt bonyodalmak származtak abból, hogy a kormány év közben módosította az adótörvényt 2002-ben. Az ellenzék hétszázezer károsultat emlegetett, az APEH legfrissebb adatai szerint csupán néhány ezer ember járt rosszul a megváltozott adójóváírási szabályok miatt.
A vita előzménye a kormeny első száznapos programjához kapcsolódik. Az tartalmazta ugyanis a minimálbér adómentessé tételét. A törvény azonban nem a jövedelemadó sávhatárát emelte fel, hanem az adójóváírás mértékét növette meg 2002. szeptember 1-jei határnappal. Az adóév megbontása, két eltérően szabályozott részre osztása azonban olyan problémát vetett fel, amelyre nem számítottak a rendeletalkotók.
Egyes konkrét esetekben rosszul járt az adózó, ha a bevallási útmutató szerint töltötte ki a bevallását, állították ellenzéki politikusok. A vita eredményeként az adóhatóság felajánlotta, hogy az érintett önbevallókat ebből a szempontból külön átvizsgálják, és ha valaki rosszul számolta ki az adójóváírást, annak visszautalják a pénzt. Azoknak azonban, akiknek a munkáltatójuk készítette el a be vallást, ezt külön kérelmezniük kellett. Az adóhatóság első féléves adatai szerint a 2,3 millió önadózóból csupán nyolcezer bevallásnál keletkezett különbözet az adójóváírás említett számítási módja miatt.

„Idegileg tönkretett, kikészített, vakság fenyegetett. Ő pedig él tovább boldogan” – nem fizet kártérítést az orvos a horrorműtét után
Erika több mint 15 éve kereste fel Szemerey Balázs István plasztikai sebészt egy baleset után. A rémálom az első műtét után kezdődött. A ma is praktizáló orvos a jogerős ítélet ellenére nem fizette ki a csaknem 14 millió forint kártérítést. Cégét egy horgosi szegénytelepen nyomorgó nőnek adta el.