Üzleti tippek

Közeledő álláspontok az szja-kulcs ügyében

admin

2003. 08. 01. 00:00

A szocialisták nem zárkóznak el attól, hogy az alsó személyijövedelemadó-kulcs a jelenlegi 20 helyett 18 százalékos legyen – tudta meg a Magyar Hírlap a párt felső vezetőinek köréből.

Azt a szabaddemokrata óhajt azonban, hogy egyáltalán ne módosítsák az adótáblát, továbbra sem tartják elfogadhatónak. Ha ebben sikerül megállapodniuk, az is tízmilliárdos nagyságrendben érintheti a központi költségvetést.

A kormány az szja-kulcsok módosításával szeretné 135 milliárdos forráshoz juttatni az állami büdzsét. A Magyar Hírlap információi szerint a koalíciós tárgyalások jelenleg szakértői szinten folynak, bár a politikusok nem hivatalosan is folyamatosan egyeztetnek. Háromoldalú, kormány–MSZP– SZDSZ-találkozó augusztus második felében várható.

Az MSZP nem tervezi a gyermekek után járó adókedvezmények módosítását – mondta Lendvai Ildikó, a parlamenti képviselőcsoport vezetője Béki Gabriella SZDSZ-es ügyvivő ötletére reagálva. Sőt jövőre 5-6 százalékkal növelnék a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatás összegét, az utóbbi jogosultsági körét pedig bővítenék – közölte a politikus.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.