Üzleti tippek

Jelentős összeget takaríthatnak meg a kisvállalkozások az IBM eServer használatával

Az International Data Corp. (IDC) friss tanulmánya szerint a kis- és középméretű vállalkozások jelentős költségmegtakarítást érhetnek el, ha a Microsoft Windows és Linux rendszereket futtató, szabvány Intel-architektúrára épített szerverek helyett IBM eServer iSeries gépeken konszolidálják a munkaterhelést.

A jelentés szerint a megtakarítás részben abból származott, hogy a cégeknél szükségtelenné vált további szabványos Intel-architektúrán alapuló szerverek vásárlása – melyeket az IDC x86-os szervereknek nevez – és eközben a Windows és Linux munkaterhelés továbbra is futott az iSeries-en. A jelentésben az is szerepel, hogy a megtakarítás egyúttal a rendszer-adminisztrációs létszám csökkentéséből, valamint a szerver állásidejével összefüggő üzemeltetési költségek elmaradásából is adódott.
Az IDC jelentésében vizsgált cégek általában öt Intel-alapú szerver vásárlását tudták kiváltani egy-egy iSeries rendszer telepítésével, ezzel is csökkentve a munkabér, a karbantartás és a képzés költségeit. A tanulmány szerint az iSeries beruházások átlagos megtérülési ideje mindössze kilenc hónap volt.

A tanulmány azt is megállapította, hogy az iSeries-re átálló vásárlóknál a összesített szerver-állásidő több mint 90%-kal csökkent az üzemeltetés első évében, költségeik pedig három év alatt több mint 50%-kal alacsonyabb összeget értek el a Windows-os és Linux-os x86-os szerverekkel összehasonlítva. A tanulmányban vizsgált cégek átlagos éves költségmegtakarítása elérte a 180 000 dollárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik