Sopron is szerepel egy 400 millió eurós beruházással építendő szabadidő- és élménypark helyszínéül kiszemelt városok között. A kivitelező osztrák WinterWerbung GmbH listáján még két jelölt található: Pozsony és egy közelebbről meg nem nevezett burgenlandi település – adja hírül az Economist Intelligence Unit. Az építkezés 2005-re fejeződne be, és becslések szerint 3800 új munkahelyet teremtene, de hogy pontosan hol, arra vonatkozóan csak szeptember végére várható döntés.
Egyelőre nem tudni, hogy befektetőként ki áll a WinterWerbung mögött. Az is titok, hogy miért egy kis osztrák reklámügynökségre bízták egy közel 106 milliárd forint értékű beruházás megtervezését, kivitelezését és ellenőrzését. Erre vonatkozóan még a kivitelezővel tárgyaló ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-nek sincs semmilyen információja – mondta Berényi Ferenc, az ITDH bécsi irodájának vezetője.
A kht.-n keresztül már eljutott a megkeresés a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz, amelynek szakértői azonban még nem kezdték el a tervek vizsgálatát – tudta meg a Világgazdaság a GKM-től.

Nyomoz a rendőrség a faluban, ahol három tiszás óvodai dolgozó ellen fegyelmi eljárást indítottak
A helyi ellenzék szerint politikai bosszúhadjárat folyik ellenük, a polgármester szerint csak dolgozni kéne.