Összesen húszezer szlovák és magyar vállalkozás szerepel majd abban a kétnyelvű üzleti adatbázisban, amely szeptembertől lesz látható az interneten – tájékoztatta az MTI-t a projektet kidolgozó és kivitelező Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója. Brunda Gusztáv elmondta: a 8 millió forintos projekthez 90 százalékos támogatást nyert el az alapítvány a PHARE-CBC pályázatán.
Az adatbázis arra ad lehetőséget, hogy a szlovák és a magyar üzletemberek közvetlenül vegyék fel egymással a kapcsolatot. A szlovák vállalkozóknak szlovák, a magyaroknak magyar nyelven mutatják be a lehetséges üzleti partnereket.
Az országos adatbázisba az induláskor három szakmacsoportból – a fa- és bútoriparból, a mezőgazdaságból és az élelmiszeriparból, valamint a könnyű- és ruhaiparból – kerül be 10-10 ezer szlovák és magyar vállalkozás.
A projekt az üzleti adatbázis mellett tartalmazza a vállalkozásfejlesztési tapasztalatok átadását a losonci vállalkozásfejlesztési alapítványnak, ugyanis a szlovák térségben még kezdeti stádiumban van az inkubátorház-program és a Nógrád megyében kiemelkedően jó eredményeket felmutató mikrohitelezés.
Az igazgató beszámolt arról is: a későbbiekben – újabb forrásokra pályázva – a rendszer bővítését tervezik.
Az adatbázis open-biz.com néven szeptembertől lesz látható az interneten.

Pártfogót kapott a drogos énekesnő, és minimum fél évig elterelésre jár
Beismerte a drogbirtoklást és egy évre felfüggesztették az eljárást vele szemben. A másik négy gyanúsított ellen tovább folyik az eljárás, és egyikük továbbra is letartóztatásban maradhat.