Üzleti tippek

Elhúzódó egyeztetések várhatók az adókról

Különböző szinteken folytatott, elhúzódó tárgyalásokra számít a jövő évi adókkal kapcsolatosan Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke a párt tegnapi ügyvivői testületi (üt) ülése közben nyilatkozva hangsúlyozta, az üt elkötelezett a tavaly elfogadott 2004-es szja-tábla fenntartása mellett.

Ugyanakkor, mint mondotta, az elkövetkezendő koalíciós tárgyalásokon „végső soron” arról kell beszélni, hogy a ciklus végéig hogyan alakulnak a különböző járulékok és adóterhek.

Azon korábbi nyilatkozatokkal kapcsolatosan, melyek szerint a szocialisták nyitottak az adótábla változatlanul hagyására, ha az SZDSZ javaslatokat tesz az így kieső bevételek pótlására, a pártelnök azt mondta: úgy véljük, nem nekünk kell a hiányzó öszszegeket megkeresni, „persze segítünk, ha a kormány mögött álló apparátusnak erre szüksége van”, azonban a kormányzati munka egészében kell olyan lépéseket tenni, melyek biztosítják, hogy a már elfogadott adókulcsok lépjenek életbe.

Arra a kérdésre, hogy az ügyvivők koalíciós válságként értékelték-e a történteket, úgy vélekedett: itt még nem tartunk, jelenleg egy vita folyik egy nagyon fontos kérdésről.

A politikus nem kívánt a tárgyalásokat megelőzően lapunk azon kérdésére érdemben válaszolni, hogy az egyeztetések során az szja-kul-csok kérdése feltétlen pioritást élvez-e az SZDSZ tárgyalási pozícióiban, illetve, hogy a múlt heti kormánydöntés szerinti jövő évi egyéb adó- és járulékemeléseket tudják-e támogatni a kisebbik koalíciós pártban. (DG)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik