A kormány szerdai döntése szerint Magyarországon 2008. január elsején bevezetik az eurót – jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök.
A költségvetési hiány 3,8 százalékra csökken, az állami újraelosztás pedig nem nő tovább. A költségvetés kiadásai 8,3 százalékkal nőnek, bevételei 11,6 százalékkal emelkednek – mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel tartott közös sajtótájékozatón. A miniszterelnök bejelentette, hogy egységesítik az áfa-rendszert, és csökken az áfa felső kulcsa.
Az euró bevezetése nemzeti ügy
A miniszterelnök aláhúzta, az euró bevezetése nemzeti ügy,
minden magyar közös ügye. A magyar euró, mint közös valuta, az európai gazdasági eredményeket testesíti majd meg, bevezetése új munkahelyeket, alacsony inflációt, gazdasági növekedést eredményez, feltételezi az átváltási költségek megszűnését, a beruházások növekedését. Medgyessy Péter kiemelte: 2008-ig is stabil nemzeti valutára van szükség, illetve arra, hogy stabil legyen a gazdaság is, ezzel összhangban alakították ki 2008-ig a gazdaságpolitika fő vonulatait.
Az eurózóna csatlakozást megelőzően legalább két évig az ERM-2 árfolyamrendszerben kell mozognia a forintnak. Medgyessy elmondta, hogy a kormány és a jegybank által közösen kidolgozott program alapján az inflációnak három százalékra, az államadósságnak a GDP 60 százalékára, az államháztartás hiányának pedig 3 százalékra kell 2008-ra csökkennie.
Megszűnik a 0 áfakulcs
A pénzügyminiszter elmondta: január elsejétől megszűnik a 0 áfakulcs, az alsó kulcs 5 százalék lesz. Ebbe a körbe tartoznak a gyógyszerek, tankönyvek, könyvek. A jelenlegi 12 százalékos kedvezményes kulcs 15 százalékra emelkedik, míg a 25 százalékos felső 23 százalékra mérséklődik. A növekedéssel kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, hogy a GDP 2004-ben várhatóan 3,5 százalékkal bővül.
Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
Az Érd határában épülő új bázisról az MTSC Hungary Kft. korábban azt állította, nem tesztelnek majd ott akkumulátorokat. A témában tartott lakossági fórumon azonban csak tovább szaporodtak a kérdőjelek.
