Az első önkormányzati SAPARD-támogatásról szóló szerződést írták alá hétfőn Nyíregyházán, az Európai Unió anyagi segítségével a kemecsei helyhatóság alakít ki információs hálózatot a nagyközségben.
A mintegy 4.500 lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeitelepülés gazdasági cégeinek és vállalkozásainak informatikai hátteret biztosító számítógépes rendszer kialakításához Brüsszel – utólagos finanszírozással – hatmillió forintot ad. A támogatási megállapodást Takács Szabolcs, a térségi SAPARD hivatal vezetője és Lipők Sándor, Kemecse polgármestere írta alá. Az önkormányzati vezető az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a Nyíregyháza szomszédságában fekvő nagyközségben a helyhatóság előbb a könyvtárban, majd az iskolában hozott létre informatikai központot.
Saját forrásból, valamint pályázati, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásából mintegy 15 millió forintot költöttek korábban fejlesztésre. A két közintézményben 21 számítógép működik, melyeket a település minden lakosa használhat, internetezéssel együtt. A polgármesteri hivatalban és a szociális otthonban is működnek számítógépek, s a négy helyszínt az Európai Unió támogatásával most hálózattá alakítják, telepítve hozzá egy nagy teljesítményű szervert. “Ezzel a gazdasági élet helyi szereplői is új információ-forráshoz jutnak” – hangsúlyozta Lipők Sándor.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.