Az aszály okozta károk enyhítésére 60 milliárd forintot különít el a kormány a mezőgazdasági termelők számára – jelentette be Medgyessy Péter szerdán Hernádon tartott sajtótájékoztatóján, a reggeli kormánydöntés eredményét ismertetve.
Elmondta: az összegből 50 milliárd forintot kedvezményes lejáratú hitel formájában juttatnak azoknak az üzemeknek, gazdáknak, akiknél a hozamkiesés – az elmúlt három év termését alapul véve – meghaladja a 20 százalékot, 10 milliárd forintot pedig vissza nem térítendő támogatásként kaphatnak azok, akiknél a kár mértéke 30 százalék feletti.
“Mindez a szántóföldi, a szőlő-, a gyümölcságazatot érinti, valamint az erdőtelepítőket, a fólia alatt növényt termesztőket és a halászati ágazatot” – mondta a kormányfő.

Mit szólt volna Orbán, ha nem Koszovóban támadnak magyar katonákra?
A miniszterelnök hatvanadik születésnapjával kezdett Bita Dániel, Kerner Zsolt, valamint Nagy József a Háromharmadban. Aztán a kamatjövedelmeket sújtó új adó és a multik elüldözése került szóba, majd pedig az, hogy Koszovóban magyar vér folyt.