Üzleti tippek

Új betelepülők a Győri Ipari Parkban

Három új, száz százalékban magyar tulajdonú helyi cég vásárolt telephelyet az ipari parkban Győrött – jelentették be a szerződéskötést követő sajtótájékoztatón hétfőn Győrött.

Bedecs Márta az ipari park képviselője elmondta: folyamatos az érdeklődés a park szolgáltatásai iránt. Az új beruházók számára nem csak a teljes infrastruktúrát biztosítják, hanem az ipari park munkatársai segítséget nyújtanak az építkezések során felmerült problémák megoldásában is.

A Győri Nemzetközi Ipari Park a hétfőn aláírt szerződésekkel együtt, már hasznosítható területének több mint hetven százalékát értékesítette. Jelenleg 43 vállalkozás rendelkezik tulajdonnal a parkban.
A most letelepedő cégek mindegyike 2000 négyzetmétert vásárolt, de a vételárat nem árulták. A három cég képviselői mindössze annyit közöltek ezzel kapcsolatban: nem olcsó bekerülni a győri ipari parkba.

A három új telepes közül Garai Béla egyéni vállalkozó 1986-ban kezdte tevékenységét, és ipari keféket és seprűket gyárt egészen speciális területekhez is, mint pl. sóspálcika adagoló, vagy a makkültető adapter.
A vállalkozó elmondta, hogy az új 30 millió forintos beruházással egy 500 négyzetméteres üzemcsarnokot kíván felépíteni, jelentősen növelve 40 milliós árbevételét, és természetesen 4 fős dolgozói létszámát is. Az 1998-ban alakult Raab Szig Kft. épületek szigetelésével foglalkozik, és alvállalkozók mellett 12 embernek ad munkát, árbevétele eléri a 150 millió forintot. Fő megrendelőik közé tartozik az Édász Rt., az Ovit, és a Rába Járműipari Holding, de folyamatos megbízóik közé tartozik több külföldi érdekeltségű építőipari cég is, mint az AST, az Universale, valamint a Strabag.

A most induló zöldmezős beruházással irodát, raktárt és egy korszerű műhelyt szeretnének felépíteni mintegy 30-40 milliós költségvetéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik