Az iparosok európai uniós versenyképességének elősegítésére információs és szakértői hálózatot hoz létre az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) – mondta Szűcs György, a szervezet elnöke pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
A számítógépes információs rendszernek 120 alközpontja lesz,az első 60 centrumot az év végéig ki is alakítják – közölte az IPOSZ vezetője. Szűcs György elmondta: az információs rendszer tanácsadást és felvilágosítást nyújt majd az iparosoknak gazdasági tevékenységük javításához, továbbá segíti képzésüket, átképzésüket is. Az utóbbi biztosításához a szövetség 280 millió forint támogatást adott 220 tagvállalkozásának, hogy a gyakorlati oktatás korszerű feltételeit taneszközök beszerzésével megteremthessék.
A szakértői hálózatot – amelynek feladata lesz a közös fejlesztések összehangolása és az európai uniós források elnyeréséhez szükséges pályázatok elkészítésének segítése – szeptemberben kezdi létrehozni az IPOSZ. A kialakuló hálózat első szakembereit brüsszeli támogatással képezik ki, és ők adják majd tovább a tanultakat a hét régióban és a 19 megyében, illetve Budapesten dolgozó társaiknak. Az IPOSZ szakértői hálózata Magyarország 2004. május 1-ei európai uniós csatlakozásáig jön létre és kezdi meg működését

Hogyan került a költő de szép nagy farka a Kispál-dalba?
Előbb Paulina, majd Lovasi András tolmácsolja az altersláger üzenetét.