Üzleti tippek

Sok a képzetlen vendéglátós a Balatonnál

A Balaton környékén ma már ritka a rossz állagú, teljes felújításra szoruló vendéglátó-ipari, illetve élelmezési egység – tájékoztatta a NAPI Gazdaságot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) siófoki intézete.

Az esetek többségében a működési hibák a személyi feltételek hiányosságaiból adódnak, azaz az alkalmazottak szakképzetlenek, illetve egy egységen belül gyakran változik a csapat összetétele. A legtöbb higiénés problémát a Balaton környékén az engedély nélküli profilbővítés okozza – ilyen például, amikor egy büfé engedély nélkül üzemeltet melegkonyhát.

Az ÁNTSZ Siófok és Balatonboglár között tevékenykedő ellenőrei májusban és júniusban mintegy 200 szemlét tartottak, s ez idő alatt két-két esetben szabtak ki élelmezés-egészségügyi bírságot 110 ezer forint értékben, illetve helyszíni bírságot 20 ezer forint értékben. Az intézet véleménye szerint az előző évek tapasztalatából kiindulva a szezon kezdetén mindig kedvezőbb a higiénés helyzet, mint nyár végén. Az ÁNTSZ ellenőrzéseinek a célja – elmondásuk szerint – nem a mindenáron való büntetés, hanem a folyamatos jelenlét révén az élelmiszerek által okozott megbetegedések megelőzése.

Az ÁNTSZ marcali kirendeltsége szerint főként a gazdaságtalan üzemeltetés, illetve a szigorodó jogszabályok miatt előfordulhat, hogy jövőre az ilyen típusú üzletek 20 százaléka már ki sem nyit. A Balaton nyugati régiójáért felelős intézet idén mintegy 60-70 százalékos ellenőrzöttséget szeretne elérni, ám ez egyebek mellett attól is függ, hogy milyen idényjellegű konyhák üzemelnek a területen.

Az APEH minden évben időarányosan osztja el munkáját, de előfordulhat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is vállalnak rendkívüli akciókat a nyári szezon alatt a Balaton környékén. Az adóhivatal szakembereinek elmondása szerint évente 35 ezer bevételregisztrációt ellenőriznek, ezek harmadát teszik ki a vendéglátó-ipari egységek és kisboltok. Tavaly például a vizsgált hétezer egység mintegy 30 százalékánál találtak valamilyen hibát, melyek többsége a bizonylatadás elmulasztása volt. A nyugtaadás elmaradása 100 ezer forintos helyszíni bírságot vagy üzletbezárást von maga után, ez utóbbi visszaesőknél elérheti akár a 20 napot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik