Kedden a kormány és az MSZP egyaránt a munkahelyteremtést, az infrastruktúra és az úthálózat, illetve az önkormányzatok fejlesztését helyezte a jövő évi költségvetés és gazdaságpolitika középpontjába.
Medgyessy Péter miniszterelnök erről az MSZP frakció előtt beszélt, majd úgy fogalmazott: kormánya bírja a képviselők támogatását. A kormányfő jövőre 3-4 százalékos gazdasági növekedéssel, valamint az állami kiadások 7-8 százalékos emelkedésével számol.
Kovács László nem lát ellenmondást a hiány csökkentése és az említett prioritások között. Az MSZP elnöke normális munkafolyamatként értékelte, hogy – a 2003-astól eltérően – a jövő évi költségvetés elkészítése a pártelnökség és a frakció részvételével történt.
Konkrét számok az elnökség és a frakció ülésén sem hangzottak el, a pontos összegekről a kormány ősszel dönt majd.

Egymásnak esett Hadházy és Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Hadházy bírálta a volt vezérkari főnököt, a Tisza első embere viszont megvédte.