Üzleti tippek

Adózni kell az önkéntes nyugdíjpénztárból kivett összeg után

A Dimenzió csoport önkéntes nyugdíjpénztára a 10 éves kötelező várakozási idő leteltével azt javasolja tagjainak, hogy az adó- és járulékfizetési kötelezettség miatt fontolják meg, kiveszik-e egy összegben vagy részben az 1993. júliusa óta számlájukon összegyűlt pénzt.

Bíró Gergely, a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesület befektetési igazgatója elmondta, hogy az adó- és járulékfizetési kötelezettség azokra vonatkozik, akik a 10 év elteltével, de még a nyugdíjkorhatár elérése előtt akarják kivenni megtakarításukat. Hozzátette, az önkéntes nyugdíjpénztárnak 36 ezer tagja van és 29,2 milliárd forint vagyont kezel.

Bíró Gergely közölte: a 10 éves várakozási idő letelte a tagok mintegy egyharmadát és a vagyonnak is mintegy egyharmadát érinti. Elmondta, a szóban forgó tagoknak átlagosan 1,2-1,3 millió forint összeg van a számlájukon, amelyből az adó- és járulékfizetést követően ennek a 75 százalékát kaphatják meg.

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számláján lévő pénz 60 százaléka a befizetett díjból, míg 40 százaléka az elért hozamból adódik. Míg a befizetett díjrészt nem terheli semmiféle adó- és járulék addig az elért hozam után kivét esetén személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni akkor, ha a tag nem érte el a nyugdíjkorhatárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik