A májusi kedvező államháztartási adatok korántsem adnak okot a derűlátásra. A csupán nyolcmilliárd forintos havi hiányban nagy szerepe volt annak, hogy az elmúlt hónapban 50 milliárddal kevesebb általános forgalmi adót utalt ki az adóhivatal, mint egy évvel korábban.
A különbözet azonban várhatóan a júniusi mérlegben jelentkezik majd. Május végéig megközelítően 690 milliárd forint folyt be a költségvetésbe áfából. Ez ugyan harmincmilliárddal több az időarányosan elvárhatónál, ehhez azonban az kellett, hogy az APEH ne utalja ki sebtében a visszaigényelt áfát. Az 500 ezer forint feletti visszaigényléseket ugyanis 45 nap alatt kell teljesíteni, így az április 20-ig benyújtott havi bevallásokban visszakért forgalmi adót akár júniusban is ki lehet utalni.

Megnéztük a belgrádi mini-Dubajt
Belgrádban az elmúlt tíz évben épített fel egy városrészt az az arab befektető, akinek a Rákosrendezőt is eladta volna a kormány. Bár a szerb fővárosban sokkal több magas épület van, mint Budapesten, a 168 méteres Kula Belgrade így is mindenhonnan szemet szúr. A helyiek véleményét kérdeztük.