Az idén a fővárosi ötcsillagos szállodáknak nemcsak az átlagárai, hanem a kihasználtsági mutatói is csökkennek, miközben a következő hónapokban újabb luxushotel nyílik. A Magyar Turizmus Rt. (MT) rendkívüli külföldi kampánnyal próbálja Budapestre vonzani a fizetőképes vendégeket.
Az MT Rt. idei 9 milliárd forintos költségvetéséből 7 milliárdot fordít marketingfeladatai finaszírozására. A külföldi beutaztatópiacokon differenciált módon jelenik meg a magyar kínálat. A társaság külképviseletei, az adott piac igényeihez igazodva, önálló marketingerv szerint dolgoznak.
Ugyanezt szolgálja a “Budapest-kampány”, amit a Budapesti Turisztikai Kht.-val közösen több országban is folytatnak, valmint a visegrádi országok közös fellépése az USA-ban, Japánban, illetve Brazíliában – nyilatkozta Galla Gábor az MT Rt. vezérigazgatója.

„A halála előtti napon biztosan a Gulagon járt, mert nagyon sokat beszélt oroszul álmában” – mit nem mondtak el a Gulag-túlélők a családjuknak?
„Én ezt öt éve még nem tudtam volna így elmondani” – kezdi a történetét egy férfi az apjáról, aki éveken át raboskodott szovjet kényszermunkatáborban. A Gulag és a családom arról szól, miért és hogyan váltak elmondhatóvá a lágerben átélt tapasztalatok.