Az Európai Unióban az adózás rendszere és szerkezete azonos, az eltérés a mértékekben van – jelentette ki Szabó Iván.
Az Antall-kormány egykori pénzügyminisztere ezt előadásán mondta el, mely a magyar adórendszer uniós csatlakozás utáni várható változásairól szólt. Szabó Iván elmondta, hogy az adók megállapítása az Európai Unióban is nemzeti belügy marad. Szerinte várhatóan csökkennek a forgalmi adókulcsok, mivel az unióban eleve kétkulcsos rendszer működik.
A volt pénzügyminiszter szerint a társasági adó – mely a régióban Magyarországon a legalacsonyabb – várhatóan emelkedni fog, különösen, hogy a nagyvállalatoknak a korábban adott 5-10 éves kedvezményeket az unió már nem engedi meg. Fel lehet továbbá készülni a tőke- és a kamatjövedelmek adóztatására, de a mérték meghatározásánál arra kell figyelni, hogy az ne legyen magasabb a környező országokénál, mert akkor a tőke kiáramlásával kell számolni.

Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
Az állambiztonság módszerváltása Kádár és a pártvezetés instrukciói alapján történt az 1960-as évek elején, az erőszakot háttérbe tolták, a hatalom kódja a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, de az első titkár azért néha elragadtatta magát.