Üzleti tippek

Régi-új fejlesztési kamattámogatás

Azok számára, akik az évek folyamán nyomon követték a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatait, már ismert lehet a vállalkozások fejlesztéseit szolgáló kamattámogatásra irányuló pályázati felhívás (SZVP-2003-9).

A pályázat a korábbi praxishitel és a már szintén eddig is létező fejlesztési hitel egyesítéséből született, és ezért a célja és kettős: egyrészt a fejlődésre képes, innovatív mikro-, kis- és középvállalkozások piaci pozícióját, versenyképességét kívánja javítani, másrészt az önálló orvosi praxis feltételeinek megteremtését támogatja.

A szaktárca által nyújtott vissza nem térítendő kamattámogatás a pályázók által megvalósítandó projekthez felvett bankhitel után igényelhető. A pályázati feltételek az elmúlt évhez képest több ponton is megváltoztak, ezért az új feltételekre érdemes külön hangsúlyt fektetni. A pályázni kívánó vállalkozásoknak nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a felvett hitel megegyezzen a pályázati útmutatóban meghatározott konstrukcióval.

Emellett azt is szem előtt kell tartani, hogy a mellékletben szereplő hitelígérvény hiánypótlására nincs lehetőség, azt a pályázat beadásakor kell csatolni. Amennyiben a pályázó mikro-, kis- és középvállalkozás, a vissza nem térítendő kamattámogatás ingatlanvásárlásra nem igényelhető.

Az önálló praxis létrehozására szolgáló támogatást a háziorvosi működtetési jog vásárlására, a szakmai működéshez szükséges gép, műszer, egyéb berendezés vagy rendelő vásárlására, építéséhez, átalakításához vagy bővítéséhez lehet igényelni.

A pályázati kiírás lehetővé teszi a rendelő céljára történő ingatlanvásárlást, a járműbeszerzést azonban nem támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik