Üzleti tippek

Mégsem hirdet pályázatbefogadási stopot a Munkaügyi Minisztérium

Csupán egy napig volt felfüggesztve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) munkahelyteremtő támogatási pályázatának befogadása. A Világgazdaságban tegnap megjelent híradást követően a tárca visszavonta a felfüggesztést, s jelezte: megvizsgálják, miként lehet újabb forrásokat bevonni a rendszerbe.

Miközben a megyei munkaügyi központok lapunknak egybehangzóan megerősítették, hogy szerdától forráshiány miatt átmenetileg nem fogadnak be pályázatokat munkahelyteremtő támogatásra, az FMM tegnap közleményben közölte: nem függesztette fel a pályázatot. Pedig a szaktárca honlapján szerdán még olvasható volt a közlemény, mely szerint forráshiány miatt szeptember 15-ig ideiglenesen felfüggesztik a pályázatok befogadását. A tárca közleménye arról írt: „Korábban felmerült, hogy a minisztérium felfüggeszti a pályázati rendszert, és az ezzel kapcsolatos anyag egy időre fel is került a minisztérium honlapjára.”

„Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter azonban úgy döntött, hogy nem függesztik fel a munkahelyteremtő támogatásokat. Amennyiben az idei keret kimerülne, akkor a minisztérium átcsoportosítással mindenképpen folytatni kívánja a támogatásokat. A tárca vezetői a következő napokban átgondolják, miként lehet újabb forrásokat bevonni a rendszerbe.”

A tárca közleménye sikeresnek minősíti ezt a pályázati támogatási rendszert. A költségvetés tervezésekor 3 milliárd forintot szántak az idei támogatásra, ám a keret jelentős részét már lekötötték az első három hónapban, s az áprilisi tenderekre 665 millió forint maradt. A negyedik hónapban beérkezett pályázatok értékelését jövő keddig elvégzik. A tárca azt is jelezte: a leghátrányosabb helyzetű hét megyéből hatban (Borsod, Szabolcs, Nógrád, Somogy, Bács-Kiskun és Szolnok) további 710 millió forint áll rendelkezése ilyen pályázatokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik