Áprilisban éves összehasonlításban csupán 3,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, havi összehasonlításban pedig 0,1 százalékos volt az infláció – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők áprilisra 0,3 százalék körüli havi, és mintegy 4,1 százalékos éves árszínvonal változást vártak. Az első négy hónapban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Tavaly áprilisban a fogyasztói árak 0,9 százalékkal nőttek egy hónap alatt és 6,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Számos pontba szedett tervvel és ígérettel állt elő Magyar Péter pártkongresszusi beszédében
A nyugdíjasokhoz, a vidékiekhez és a gazdálkodókhoz is külön szólt a Tisza elnöke, aki az oktatástól az egészségügyig számos területen sorolt pontba szedett terveket és harcias szellemben ígért elszámoltatást. A párt kongresszusán előtte több témában, köztük a biztonságról, az egyenruhások megbecsüléséről és a sportról is előadásokat tartottak. Közvetítésünk.