Üzleti tippek

Közlekedési szennyezés csökkentése

A közúti közlekedés környezeti hatásait a lehető legkisebb mértékre igyekszik leszorítani a Balaton Volán Rt. és ezt a jogszabályi előírások teljesítésén túl is forszírozza.

Ahogy Szőllősi József vezérigazgató-helyettes fogalmaz: „a cégvezetés határozott szándéka az élő természeti környezet megvédése”. Úgy tűnik, a társaság ezt komolyan is gondolja. Nem csupán a megtakarítással, tehát anyagi előnnyel járó környezeti beruházásokon esett túl, hanem olyanokon is, amelyek egy garast sem fialnak. Megint csak Szőllősi Józsefet idézve: „van olyan, gazdasági nyereséget nem hozó tevékenység, ami viszont emberi kötelesség”. Az Üzlet&Siker minősített vállalkozása a Tisztább Termelés Magyarországi Központja képzésén vett részt. Az előbbi szervezet ökohatékonysági tanfolyamot a cég környezeti vezetője az elsők között végezte el, és a tanultak mentén véghez vitt valódi változtatások nyomán ugyancsak a legelső díjazottak között érdemelte ki az Ökoprofit díjat. E néhány évvel ezelőtti fejlemény óta sem hagyott alább a cég újító és környezetszennyezést feltáró, illetve visszafogó kedve.

A társaság nemcsak e fővárosi oktató, tanácsadó intézményekhez fordult, hanem a háza táján a Veszprémi Egyetemmel is kapcsolatba került. Közösen dolgoztak ki egy vegyszeradagolót, ami azóta munkába is állt a Balaton Volán telepén.

A környezeti kibocsátás minimalizálását e cég is felméréssel kezdte: igyekeztek azonosítani a technológiából származó és az egyéb forró pontokat. A legnagyobb szennyezőforrásnak a járműveket találták üzemelés közben. Következésképpen a javítások során lecserélték az összes szennyező alkatrészt, környezetbarátabb verzióval helyettesítve azokat. Így került a buszokba azbesztmentes fékbetét, és így váltották ki az elmúlt 10 év során a 180 autóbuszból álló járműpark minden eleménél a hagyományos szívómotort a környezetvédelmi előírásokat teljesítő motorral. Módosítottak a fényezésnél: oldószeres festékek helyett immár vízzel hígítandóra térnek át, és a festőműhelyben az onnan kikerülő levegőt többszörösen szűrik. A cég két felújított műhelyében a kenőanyag, az olaj visszagyűjtését zárt rendszerben végzik. A mosóvizet visszaforgatják, az újabb mosás tehát a szűréssel és vegyszeresen tisztított mosóvízzel, illetve az alácsatornázott telephelyről a záportározóba összegyűjtött csapadékkal történik. Ez utóbbi, noha beruházást igényelt, megtakarítást is hoz, a társaság spórolhat a vízfelhasználáson. A legnagyobb megtakarítást a cégnél a fűtés átalakítása hozta. Egyrészt olajról gázra váltott a Balaton Volán, másrészt a korábbi egyetlen hőközpont helyett minden épületébe külön gázkészüléket telepített. Így nem a meleget szállítják a telepen szanaszét – közben a csöveken jelentős mennyiségű hőt vesztve –, hanem a fűtőanyagot juttatják célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik