Üzleti tippek

Lakatos István

A hűséges








Lakatos István 1



Eredmények
• Jelentős szerepet játszott abban, hogy a Műszertechnika kisszövetkezetet több lábon álló, 20 céget tömörítő, 20 milliárd forintos forgalmat bonyolító holdinggá alakuljon
• A vezetése alatt indított új profilokban a cégcsoport tagjai a piacvezetők közé kerültek

Lakatos István 1
Lakatos István 3

Pályája kezdetétől a ma már általa vezetett cég alkalmazásában állt Lakatos István, a Műszertechnika Holding Rt. vezérigazgatója. A ma 42 éves szakember 1987-ben, a tanulmányait befejezve üzletkötőként állt be az akkor még kizárólag számítástechnikai összeszereléssel foglalkozó kisszövetkezethez. A versenyszerűen atletizáló fiatalembert, a Villamosmérnöki Kar B szakának, a “táltosképző” végzősét (a Villamosmérnöki Kart egy-egy csoport az előírásos 5 helyett 4 év alatt fejezhette be) munkahelyén rögtön mélyvízbe dobták. A cég Svájcban működő kirendeltségére került, ahol a távol-keleti alkatrészek importjával és a szállítmányozás megszervezésével foglalkozott. Meghatározó élménye volt, hogy az ősszel hazairányuló winchester-szállítmányukat a brüsszeli hatóságok Cocom-listásnak minősítették, és nem akarták átengedni Magyarországra. Az import tilalom miatt a cég több hónapos munkájának eredménye került veszélybe, ám Lakatos István és kollégái a szinte kilátástalan helyzetben elérték, hogy a karácsonyi főszezonra ne maradjon eladható számítógép nélkül a cég. “Azóta tudom, hogy a mélypontokról mindig megerősödve mozdulunk el” – mondja a vezérigazgató.

Lakatos István hasznos kitérőnek tekinti azt a másfél évet, amelyet “másodállásban” az Ikarus kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként töltött el. Erre a posztra a privatizáció előtt álló vállalat új elnöke, Széles Gábor nevezte ki, azért, hogy levezényelje a csődközelben lévő autóbuszgyárban a szükséges szerkezeti változásokat. “Reggel héttől háromig az Ikarusnál dolgoztam, majd késő estig a Műszertechnikánál” – emlékszik vissza. A vezérigazgató pénteken is gyakran este nyolcig a munkahelyén tartózkodik, ekkor elemzi ugyanis a tagvállalatok heti jelentéseit, amelyekre lehetőség szerint rögtön reagál is.
Sikereit a csapatmunkának tudja be, és büszke arra, hogy elérte: a saját karriertörténete a cégéhez beálló fiatalokkal is megismétlődhet. A néhány éve üzletkötőként, eladóként a céghez került húszévesek több esetben mára az egy-egy tagvállalat ügyvezetőjévé váltak.

A ma már 1200 alkalmazottat foglalkoztató cégcsoport tevékenysége jelentősen kiszélesedett. A továbbra is meghatározó infokommunikációs terület mellett az adott piacokon jelentős szerepet töltenek be a textilipari és elektronikai üzemeik is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.