Üzleti tippek

CÉGES NYARALÁS ÉS KÖZTERHEI

A nyár közeledtével egyre nagyobb jelentôséggel bír, hogy a vállalatok milyen módon járulnak hozzá dolgozóik nyaralási költségeihez. Tököli Zsolt, a Hewitt Inside tanácsadó cég kutatási igazgatója szerint a cégek általában háromféle módon szokták nyaralási lehetôséggel honorálni alkalmazottaik éves munkáját.

Inkább a nagyvállalatokra jellemzô, de a szakember szerint egyre több kis- és középvállalkozás körében is kezd elterjedni az inszentív turizmus. Ez azt jelenti, hogy egy cég a vezetôinek kifejezetten motivációs célzattal nyújt, általában egy utazási irodán keresztül, juttatásként nyaralást. Különösen azon vezetôk esetében alkalmazzák ezt az ösztönzést, akiknek teljesítménye jól mérhetô, így például az értékesítési területen dolgozókét. Az utazás értéke általában arányos a teljesítménnyel, így aki jól dolgozott, az európai utat, aki még jobban, az tengerentúli utat kap ajándékba. Ez egyben azt is jelenti, hogy a cég állja a munkatárs partnerének, esetleg egész családjának költségeit. A cégek által nyújtott utazás sok esetben hatékonyabb motivációs eszköznek bizonyul a különbözô bónuszoknál, jutalékoknál. A cégek vezetô beosztásban lévô alkalmazottai sokkal inkább azt érzik, megbecsülésük személyre szabott, s emiatt szorosabbá válik kötôdésük.

KÖZTEHER: Adóköteles természetbeni juttatásnak minôsül, vagyis 44 százalék személyi jövedelemadót, 29 százalék társadalombiztosítási járulékot és 3 százalék munkaadói járulékot kell utána fizetni, azonban mindez a cég költségei között elszámolható.

A másik csoportba azok a juttatások tartoznak, amelyeket a vállalati hierarchiában betöltött szerepétôl függetlenül bárki igénybe vehet. Jól bevált forma az üdülési csekk, melyet jelenleg mintegy 1300 szálláshely és utazási iroda fogad el az országban. A csekkeket forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat adatai azt mutatják, hogy a vállalatok által vásárolt csekkek iránt folyamatosan nô az érdeklôdés. Idén május közepéig a megvásárolt üdülési csekkek értéke már elérte a 950 millió forintot, amely 33 százalékkal magasabb az elmúlt évinél.

KÖZTEHER: A természetbeni juttatások közül adómentes a kifizetô által a belföldi illetôségű magánszemélynek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott névre szóló üdülési csekk ellenértékébôl adott engedmény az üdülési csekk értékének 50 százalékáig, de legfeljebb az évi 20 ezer forintig terjedô rész.

További vállalati juttatásnak számít, ha a munkavállaló ingyen vagy jutányos áron a cég üdülôjében töltheti el szabadságának egy részét. Gyakori példa, hogy üdülôvel nem rendelkezô kisebb vállalatok nyárra a Balatonon, vagy a hegyvidéken kibérelnek egy házat alkalmazottaik számára.

KÖZTEHER: A nyaraló, apartman bérlése a cég dolgozóinak ingyenes vagy kedvezményes áron adóköteles természetbeni juttatásnak minôsül, a szükséges közterheket – 44 százalék szja, 29 százalék tb-járulék, 3 százalék munkaadói járulék – az apartman bérleti díja és az alkalmazottak által fizetett díj különbsége után kell megfizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik