Üzleti tippek

A szerkesztő előszava

Fordulóponton

A világgazdaság fordulóponthoz érkezett: 2000-ben megtorpant az amerikai “gyártmányú” Új Gazdaság, de ennek Magyarországon még kevés hatása érződött. Nálunk a fejlődés összességében lendületes volt, a Figyelő TOP 200 cégei dinamikusan növelték árbevételüket, noha az eredményesség tekintetében egyik-másikuk letért a korábbi szépívű pályáról.

A Figyelő TOP 200 kiadvány és a benne szereplő – az Ecostat által összeállított – toplisták nemcsak átfogó képet adnak a magyar gazdaság tavalyi teljesítményéről, de a figyelmes szemlélő azt is kiolvashatja belőlük, mennyire eltérő a cégek hozzáállása a nyilvánossághoz. A legtöbb társaság szerencsére készségesen minden adatát a közönség elé tárja, s örömmel veszi, hogy szerepel a listákon. Sokan vannak azonban olyanok is, amelyeknél – elsősorban a külföldi tulajdonosokra hivatkozva – számos adat közlésétől elzárkóznak. Az idén ugyan lényegesen javult a helyzet, de azért még akadnak szürke foltok, elsősorban a nagy európai cégek magyar leányvállalatainak háza táján. A Figyelő szerény eszközeivel mindent megtesz azért, hogy mind több megbízható és nyilvános adat legyen a cégekről, hiszen ez az egész magyar gazdaság érdeke.

Idei kiadványunk újdonságai között meg kell említeni az átfogó nemzetközi kitekintést, a Figyelő TOP 200 cégeinek internetes jelenlétéről szóló elemzést, valamint az internetes ágazatról szóló cikket. Az összefoglaló táblák mellett az állandóságot képviselik az ágazati elemzések és a Topfőket bemutató rovat is. A kétszázak sem tartanának ugyanis ott, ahol tartanak, ha nem kiemelkedő képességű menedzserek irányítanák a cégeiket. Közülük ezúttal 24 új arcot – pontosabban olyat, aki a tavalyi összeállításban nem szerepelt – mutatunk be.

A kiadvány publikálásának napján lapunk a Gundel étteremmel együttműködve az idén is megrendezi a Figyelő TOP 200 Gálát, melyen a legeredményesebb cégek ezúttal is díjakat vehetnek át. Az idén első ízben nem az árbevétel és a nyereség nagysága, hanem a növekedés alapján osztjuk ki az elismeréseket, ezzel is a mind jobb gazdasági teljesítményt jutalmazva. Most először a legeredményesebb női menedzsernek is díjat adunk át, a cégek pedig egy új, kevésbé számszerűsíthető kategóriában, a közösségi célokért legtöbbet tevő társaság címéért is versenyeznek. Ez utóbbi két díjra a jelöltek közül olvasóink segítségével választottuk ki a győztest. Hogy kik kapják a díjakat, az a szeptember 28-án, a Budai Vár Oroszlános Udvarán megtartandó Figyelő TOP 200 Gálán derül majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik