Pénzügy

A lakáskasszák bedarálása miatt az ingyenhitelnek is lőttek

Gyorsan lezavarta az Orbán-kormány a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatásának elvételét, két nap alatt elfogadták az erről szóló törvényt október közepén. Ezzel lényegében befellegzett a lakáskasszáknak, aki még a törvény elfogadásáig tudott új szerződést kötni, az örülhet, de most már nem nagyon éri meg új szerződést kötni – állami támogatás nélkül ugyanis nem vonzóak az ltp-ajánlatok.

De van ennek egy másik következménye is. Az ltp-megtakarításokkal évi 10 százalék körüli nyereséget, hozamot is el lehetett érni. Ha pedig valaki megjátszotta azt (és sokan voltak ilyenek, mert ennek volt értelme és törvényes lehetőség is volt rá), hogy közeli rokonai vagy az az ő javukra is kötött ltp-szerződést, így meg lehetett többszörözni a magas hozammal befektetett pénzt, a 4 év megtakarítási idő lejárta után pedig a felvett lakáshitelbe megérte beforgatni az állami támogatással megnövelt megtakarítást. Így pedig simán ki lehetett hozni 0 százalékos hitelt – számolgat a Pénzcentrum. Aztán a betörlesztés után ha még maradt a hitelből valamennyi, akkor újra lehetett indítani az ltp-t.

Most azonban csak az maradt, hogy a már megkötött, állami támogatással felturbózott szerződések kifutása után betörleszti az ember a hitelbe a megtakarítást, de utána már elvész ez a lehetőség. Szóval az ingyen hitelnek nyekk.

(Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik