Pénzügy

Már csak két hétig fizethetünk a régi ezressel

Már csak két hétig, azaz 2018. október 31-ig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 1000 forintos bankjegyek. November 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos címlettel lehet fizetni, olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

2018. október 31-én a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból a régi – 2017 előtt kibocsátott – 1000 forintos bankjegyeket, így a bevonási határnap után azokkal már nem tudunk majd fizetni, mivel a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket. Így 2018. november 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos bankjegyek lesznek használhatók.

Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2018. október 31-ig még be nem cserélt régi 1000 forintos bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók – azonos címletű ­– törvényes fizetőeszközre.

Az 1000 forintos bankjegyek cseréje kedvező ütemben halad, 2018. október 13-ig az 1000 forintos bankjegyeknek már 80 százaléka már megújított címletre cserélődött.

Az MNB felhívja minden olyan parkoló- menetjegy- ital- és áruautomata üzemeltető figyelmét, hogy – akik eddig még nem tették meg, azok –haladéktalanul készítsék fel berendezéseiket az új 1000 forintosok elfogadására annak érdekében, hogy a lakosság az új bankjegyekkel is zökkenőmentesen használhassa ezeket az automatákat.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el (https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik