Pénzügy

A kormányt nem érdekli a forint gyengülése, mert nyernek rajta?

Burány Sándor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, egy XIII. kerületi benzinkút mellett tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt, a forintot sorsára hagyó gazdaságpolitika árt az országnak: a jegybanki alapítványokon keresztül az Orbán-közeli embereket hizlalja, míg a magas üzemanyagárak miatt súlyos pénzeket vesz ki az adófizetők zsebéből.

Elmondta, jelenleg a benzinért literenként több mint 400 forintot kérnek a kutakon, a magas ár pedig részben a forint gyengülésével, részben az Orbán-kormány adópolitikájával függ össze. A frakcióvezető-helyettes szerint az Orbán-kormány gazdasági embereinek – Matolcsy György jegybankelnökkel az élen – személyes érdeke is fűződik a forint gyengítéséhez. A jegybanki alapítványok – amelyekbe a forint gyengülése miatt jutott annyi pénz – több mint 160 milliárd forintot tartanak saját cégeikben, mutatott rá.

15 milliárdot toltak még magukba a jegybanki alapítványok
Már 162,5 milliárd forintot tartottak saját cégeikben Matolcsy kreálmányai.

Burány Sándor kitért arra is, hogy a literenként 400 forintos üzemanyagárból körülbelül 230 forint az adó.

Most a gázolaj ára emelkedik
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A kormánynak szerinte meg kell változtatni az üzemanyag adóztatását. Emlékeztetett arra, hogy több javaslatot is tettek már erre, és álláspontjuk szerint egy olyan adófizetés tenne jót az országnak, miszerint minél magasabb a benzinár, annál kevesebb jövedéki adót és áfát kellene fizetni.

Szóvá tette azt is, a forint gyengülése példa nélküli a régióban, a horvát kunához képest különösen sokat gyengült a forint, ez pedig nagy veszteséget jelenthet az oda készülő nyaralónak.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik