Pénzügy

Több mint kétszeresére nőtt a tőzsde nyeresége 

24.hu
24.hu

2018. 05. 23. 14:38

Korábban a témában:

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tavalyi adózott nyeresége 176,3 millió forintot tett ki, több mint kétszeresét a 2016-os 72,9 millió forintnak, az EBITDA (kamat-, adófizetés és  amortizáció előtti) eredmény 465,9 millió forint volt, az egy évvel korábbi 382,8 millió forint után. Ezekkel a fő számokkal hagyta jóvá a BÉT szerdai éves rendes közgyűlése az elmúlt évről készített beszámolót.

A közgyűlés döntése alapján a társaság nem fizet osztalékot, a 2017-es nyereség az eredménytartalékba kerül, és a piacfejlesztési stratégia folytatására fordíthatják. Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatója a közgyűlésen kiemelte: 2017 végére a részvénypiaci kapitalizáció a GDP 22 százalékára nőtt.

Elmondta, a BÉT-en szereplő részvények kapitalizációja 2017-ben az előző évhez képest 23,5 százalékkal, 8169 milliárd forintra emelkedett. Csökkent a részvénypiac forgalmának koncentrációja, a négy blue chip részesedése a forgalom korábbi 98 százalékáról 87 százalékra csökkent. Kiemelte: a BUX-index 2016-ban 34 százalékot, 2017-ben további 23 százalékot emelkedett, ami nem csupán régiós, de globális összehasonlításban is szép teljesítmény. Hozzátette: az elmúlt évben a budapesti börze IT-fejlesztésére 175 millió forintot költöttek.

Felidézte: 2017 nyarán lezajlott az elmúlt két évtized legjelentősebb részvénykibocsátással történő tőzsdei bevezetése (angol rövidítéssel IPO). A Waberer’s Nyrt. részvényeivel 15,5 milliárd forint összegű nyilvános kibocsátást követően 2017. július 6-án kezdődött meg a kereskedés. A részvénypiaci állomány bővüléséhez 2017-ben zártkörű alaptőke-emelések is hozzájárultak, amelyek során hét részvénytársaság összesen 5,3 milliárd forint értékben bocsátott ki és vezetett be részvényeket a tőzsdére.

Végh Richárd jelezte: az elmúlt évben összesen 19 zárt végű befektetési alap befektetési jegyeit vezették be a BÉT-re. A zártvégű alapok átlagos állománya 2017-ben 316 milliárd forint volt.

A hitelpapírpiacon az állampapírok tőzsdei állománya a múlt év végére meghaladta a 16 553 milliárd forintot. A jelzáloglevelek bevezetésének  száma 31 százalékkal emelkedett, aminek eredményeként a jelzáloglevelek átlagos állománya 38,6 százalékkal, 728 milliárd forintra nőtt. A vállalati kötvények piacán a bevezetések volumene 55,8 százalékkal, 154,4 milliárd forintra emelkedtek.

A múlt évben a BÉT elindította oktatási leányvállalatát, a Budapest Institute of Bankinget (BIB).

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.