Pénzügy

Trump szavaira csökkent az olajár

Azt amerikai elnök azt állította, az OPEC mesterségesen tartja magasan azt.

Csökkent a kőolaj világpiaci ára, miután Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közzétett üzenetében bírálta a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC), mondván, mesterségesen tartják magasan az árakat.

Délután fél kettő körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 52 cent csökkenéssel 73,26 dolláron állt, míg a nyugati féltekén irányadó WTI könnyűolajfajtát 67,81 dolláron jegyezték, a csütörtöki záráshoz képest 48 centtel esett az ára.

Trump üzenete előtt mindkét jegyzés nyereségben állt.A Brent és a WTI csütörtökön több mint három éves csúcson volt 74,75, illetve 69,56 dolláros hordónkénti áron a piaci túlkínálat csökkenésének és a kereslet emelkedésének köszönhetően.

Az OPEC-tagállamok és a kartellen kívüli országok kitermeléscsökkentési megállapodását felügyelő bizottság pénteken tartott Dzsiddában miniszteri szintű ülést, hogy áttekintsék a piaci helyzetet. A testület megerősítette azt a célt, hogy a kitermelés visszafogásával csökkentsék a globális olajtartalékok szintjét az ötéves átlagra.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly január 1-je óta fogja vissza a termelést. Az egyezség hatályát többször meghosszabbították, legutóbb 2018. december végéig.

Az olaj hordónként ára 2016 elején 30 dollár, idén januárban pedig 70 dollár körül mozgott. (mti)

Kiemelt fotó: Europress/AFP PHOTO/ POOL/Bullit Marquez

Ajánlott videó

Olvasói sztorik