Pénzügy

Az MSZP lefaragná a temetés árait

A párt a temetési szolgáltatások áfacsökkentését kezdeményezi.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke a Fiumei úti sírkert előtt azt mondta, az MSZP szerdán benyújtja az Országgyűlésnek javaslatát, hogy a temetési szolgáltatások áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Korózs Lajos ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt években megugrottak a temetés költségei. Egy sírhely 25 évre 400-500 ezer forintba, egy urnahely bérlése 10 évre 103 ezer forintba, egy osszárium (csontfülke) bérlése 10 évre több mint 200 ezer forintba kerül.

Ma Magyarországon az egyszemélyes nyugdíjas háztartás létminimuma 79 ezer forint, a 2,6 millió nyugdíjas közül több mint egymilliónak ezt sem éri el a nyugdíja. Ebből az összegből képtelenség annyi pénzt felhalmozni, amely tehermentesíthetné a temetés költségei alól a hozzátartozókat. Ha a kormánypárti képviselők támogatják indítványukat, akár 100 ezer forinttal is csökkenhetnek a temetés költségei – tette hozzá.

Az MSZP a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén arra is javaslatot tesz, hogy 25 százalékkal csökkentsék a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) árait. Szaniszló Sándor, a párt fővárosi képviselője szerint a BTI árai az elmúlt nyolc évben megduplázódtak. A legolcsóbb koporsós temetés átlagos díja a nyolc évvel ezelőtti 300 ezer forintról 600 ezer forintra nőtt Budapesten.

Ha a BTI lakossági szolgáltatási díjai csökkennek és lesz áfacsökkentés is lesz, akkor 200 ezer forinttal mérséklődne a gyászoló családok kiadása – közölte Szaniszló Sándor. (mti)

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik