Pénzügy

8 ezer kárbejelentés a vasárnapi vihar miatt

A becsült kárérték megközelíti a 600 millió forintot.

A biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i viharkár miatt szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett, de ez a szám még jelentősen emelkedhet, sokan még a kármentést végzik, és csak utána fordulnak a biztosítóhoz. A becsült kárérték eddig megközelíti a 600 millió forintot.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) első összesítése szerint a lakossági ingatlanok mellett komoly károk keletkeztek egyes középületekben is, fakidőlések, jégverés miatt sok helyen járművek is sérültek. Több hétfőn átcsoportosította kárfelmérő szakembereit az érintett területekre.

A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at. Csak Orosházáról több mint ezer kárt jeleztek, települések közül Püspökladány és a főváros volt még a leginkább érintett.

Fa dőlt a kórházra és a piacra is Orosházán – fotók
Sok helyen nincs áram, nem jár a vonat sem.

A tulajdonosok leggyakoribb okként a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg. 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik