Pénzügy

A Brexit miatt nőhet a bankok költsége

Négy százalékkal nőhet a bankok költsége a brit európai uniós tagság megszűnése miatt, tőkeszükségletük pedig akár 30 százalékkal is emelkedhet - derül ki az Oliver Wyman elemzéséből.

A globális vállalati tanácsadó cég jelentése – amelyet a Financial Times című üzleti lap ismertetett keddi számában – az eddigi legrészletesebb a tekintetben, hogy milyen következményekkel járhat a bankszektor számára a Brexit, vagyis Nagy-Britannia 2019-ben várható távozása az Európai Unióból.

A ház szerint a kiválást kísérő bizonytalanságok arra sarkallhatják a pénzintézeteket, hogy felszámolják európai központjaikat és az Egyesült Államokba vagy Ázsiába csoportosítsák át erőforrásaikat. A tanácsadó cég vállalati és intézményi banki szolgáltatásokkal foglalkozó ágának európai igazgatója szerint a bankok jelenleg azzal vannak elfoglalva, miként folytathatnák jelenlegi tevékenységüket a Brexit után, de előfordulhat, hogy csak azt követően alakítják ki a számukra kedvező működési modellt, ha már stabilizálták helyzetüket az Egyesült Államokban vagy Ázsiában.

Az Oliver Wyman becslése szerint a középvállalkozásoknak, nagyvállalkozásoknak és a kormányzati szerveknek szolgáltatásokat nyújtó bankoknak 30-50 milliárd font – 15-30 százalék – plusz tőkére lesz szükségük új európai tevékenységükhöz, éves költségeik pedig egymilliárd fonttal, 2-4 százalékkal emelkedhetnek.

A Financial Times emlékeztetett arra, hogy a nagybankok közül elsőként az HSBC “árazta be” a Brexitet. Hétfőn közzétett becslésében azt közölte, hogy a sok bizonytalansággal kísért folyamat jelenleg 200-300 millió fontjába kerül, globális tevékenységére vonatkozóan pedig akár egymilliárd font is lehet a káruk. A pénzintézet a veszteségek enyhítésére azt tervezi, hogy az Egyesült Királyságban lévő hatezer munkahelye közül ezret Franciaországba telepít.

Az elmúlt hetekben egyre több bank tette közzé a kiválásra vonatkozó elképzeléseit. Ennek oka részben az, hogy a brit jegybank, a Bank of England arra kérte őket, készítsenek terveket a “kemény Brexit” esetére, vagyis arra, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik