Pénzügy

Az tett jó lóra, aki állta a sarat és maradt a magánnyugdíjpénztárban

magannyugdij(210x140).jpg (magánnyugdíj)
magannyugdij(210x140).jpg (magánnyugdíj)

Az Orbán-kormány gyakorlatilag felszámolta a magán-nyugdíjpénztári szektort az egyik első nagy intézkedésével, 2011 elején embereknek azért kellett hosszú sorba állniuk a hidegben, hogy bent maradhassanak a halálra ítélt magánnyugdíjpénztárakban és megtarthassák az évek óta felgyűlt megtakarításaikat, millióikat. Voltak kicsivel több mint százezren, akik beálltak a sorba és maradtak. Azóta felüknek a pénztára is bedobta a törölközőt, vagyis ez a közel 50 ezer ember is visszatért teljesen az állami nyugdíjbiztosítóhoz. De maradtak még 58 ezren, akik kitartanak és tagjai valamelyik ma is működő magánnyugdíjpénztárnak.

És folyamatosan jönnek az eredmények, amelyek őket, a magánnyugdíjpénztárban maradókat igazolják.

Most is. A Világgazdaság arról számol be, hogy

még mindig elég szép hozamot termelnek a nyugdíjpénztárak. A hat évvel ezelőtt nagyrészt államosított magánkasszákban maradt 58 ezer pénztártag többsége eddig az idén is elégedett lehet. A legnagyobb növekedési portfóliók hozama az első fél évben 4,6–5,1 százalék között volt, ez évesítve 9,4–10,4 százalékos hozamnak felel meg, ami eddig bőven reálhozamnak számít.

A növekedési portfóliók teljesítettek igazán szépen, vagyis azok, ahol részvényekbe fektet a pénztár, illetve annak tagja. Az önkéntes kasszáknál nagy a szórás a hozamokat illetően, de a legjobb eredményt ott is azok az alapok érték el, amelyek sok részvényt tartottak, írják. Részletek, az egyes pénztárak eredményei a Világgazdaság cikkében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik